új könyvek

elõkészületben

könyvek

rólunk

a sorozatról írták

fórum

levelezõ lista

kapcsolat

osiris kiadó

e-könyves boltok

pályázatok

sociography.eu

fõoldal

alapító okirat

cégbírósági végzés

keresõ

szerzõ
cím
szócikk

ajánló

Molnár Géza - Külvárosi barangolás
KRITIKÁK


Simon Zoltán, Kritika, 1975. 4. sz.
Molnár Géza - Külvárosi barangolás

A világ első Leninvárosát az 1067-ből származó oklevél Gubacsnak nevezi, ahol hét halász és három rabszolga él. Gubacs-puszta a későbbi századok során elébb benépesült, majd teljesen elpusztult; a kiegyezés után újra önálló községgé, később – Pesterzsébet néven – megyei jogú várossá fejlődött; napjainkban – Soroksárral egyesülve – Budapest XX. kerülete. Erről a különös sorsú településről, erről a sem nem város, sem nem falu munkásnegyedről, a „vörösövezet” egyik részéről szól a Magyarország felfedezése újabb kötete, Molnár Géza Külvárosi barangolása.

Mint azt a naplószerű bevezetőből megtudjuk: Molnár Géza sokáig birkózott a feladattal. Évek óta készült erre a pesterzsébeti könyvre, gyűjtötte anyagát, kereste azt a nézőpontot, mely egységbe foghatja a személyes élmények és a frissen szerzett tapasztalatok tarkaságát. Tanácsokat kért és kapott: „a mai Erzsébetet kell felfedezni, nem a múltját, s nem kell a szubjektív emlékeket újramondani” – vélekedett például Darvas. Persze egy mű formáját aligha lehet kért tanácsokhoz igazodva kialakítani, hiszen a legautentikusabb „tanácsadó” maga az életanyag, az írói szubjektummal átitatott ismeret.

Molnár Géza is erre hallgatott, könyve így lett a vallomás és a dokumentum sajátos keveréke: félig emlékezés, félig felfedezés, részben az író egyéni sorsának, részben Erzsébet munkásmozgalmának históriája. A Külvárosi barangolás körkép és mozaik egyszerre: körkép az írói szándék, mozaik a megvalósulás szempontjából. És ez aligha véletlen. Egy városnyi kerület múltját és jelenét, hétköznapjait és harcait nehéz húsz ívbe belesűríteni. Folyamatok elemző feltárása helyett ezért csak pillanatfelvételeket, állóképeket kapunk; szegmentumokat a település múltjáról, a munkásmozgalomról, az. ellenállásról – amelyből kinagyítva többször elénk villan Albert Gyula mártíralakja –, miniatűr interjúkban megismerkedünk a kerület két legnagyobb üzemével, a nagy múltú munkásotthon – ma Építők Művelődési Háza – fölöttébb ellentmondásos működésével, és egy ifjúsági klub tündöklésével és bukásával. Aztán ismét egy kinagyított kép következik: Lencsés Ferenc egykori partizán portréja. „Érdekes regény lenne ennek a Lencsés Ferencnek az élete” – jegyzi meg Molnár, s valóban: regénybe kívánkozik ez az életút, mint a Külvárosi barangolás annyi más alakjáé.

Ezzel kapcsolatban feltétlenül ide kívánkozik egy közbevetés. Gyakran panaszkodunk, hogy regényeinkben ritka a munkáshős. S ez így igaz! Pedig Molnár Géza portréi bizonyítják: a téma a külvárosokban hever. Ráadásul mindenféle sematizmustól mentesen! Mítoszok nélkül. „Ki a felelős érte, hogy a külvárosok, a munkásnemzedékek megőrzésre érdemes tetteiből alig jegyzett meg valamit az emlékezet?” – kérdezi Molnár Géza is. Kérdése jogos. Bizonyára vannak „felelősök” is, de fontosabb lenne ismerni az okokat: a társadalmiakat és a sajátlagosan művészetieket egyaránt.

Visszatérve a könyvhöz: mit tudunk még meg a XX. kerületről? Megismerjük iskoláit, melyek összehasonlíthatatlanul jobbak, mint a régiek, de amelyekben mégis akad gond szép számmal: a napközikben kevés a férőhely, nem elég erős a továbbtanulás társadalmi motivációja, s ezért a gimnáziumokban fogynak a munkásszármazású diákok! Tovább barangolva a külvárosban vagányokkal, „nehézfiúkkal” találkozunk, majd – mintegy ellenpontként – megismerkedünk Pesterzsébet művészvilágával, azokkal az írókkal és képzőművészekkel, akiknek az életútja közvetlenül a kerülethez kapcsolódik.

Amit Molnár Géza a jelenről ír, meglehetősen ismert, már-már közhelyszerű. A közművelődés gondjairól, az oktatásügy nehézségeiről, a lakáskérdésről publicisztikai szintű megjegyzései vannak csupán. Amit valóban „feltár”, az a kerület munkáshagyománya, mozgalmi múltja. Erről tud a legtöbbet, hiszen gyermekkora, családi környezete, egykori munkaterülete okán minden közvetlen élménye innen származik, de ide kapcsolja szenvedélyes elkötelezettsége is.

Amikor Molnár Géza felidézi ezt a múltat, elsősorban nem az eseményekre koncentrál. Az elfeledett, eltűnő arcokat keresi, az embereket idézi, azokat, akik az üldöztetést, nemegyszer a halált is vállalva küzdöttek a munkásosztály felemelkedéséért. Ezek az arcok kapcsolják össze a múltat és a jelent, ezek adják Pesterzsébet „karakterét”, s előttük való tisztelgés a Külvárosi barangolás.

Kitűzött célja szerint még ennél is többre törekedett Molnár Géza. Könyve elején írja: „Szeretnék perbe fogni valami hamisat – egy téveszmét –, s bizonyítva megtalálni egy gyanított igazságot: nem igaz, hogy az iparral együtt született munkásság hagyomány nélküli, kulturálatlan munkaerőtömeg.” Ez az osztály szorosan összefonódott a parasztsággal, „a proletár-negyedek utánpótlása, feltöltődése elsősorban a falusi szegénység soraiból történt – és a deklasszálódott kispolgár is ide hullott alá”. Micsoda gyűjtőmedencéje volt ez az osztály „a nép tapasztalatainak, bölcsességének, mennyi okosság, erő, elszántság ötvöződött benne, az értelmiség kiemelkedő szellemei hogyan forrtak össze vele ...”

Ezt a célt csak részben sikerült elérnie Molnár Gézának. De éppen vázlatnak maradt kísérlete példázza, hogy ilyen feladat van, hogy a Külvárosi barangolásban néha csak felsejlő kérdésekre előbb-utóbb feleletet kell kapnunk. Ilyenekre például: mennyiben volt – és maradt – Pesterzsébet város, sőt fővárosi kerület volta ellenére falu is; nemcsak kertes házaival, de lakóinak gondolkodásmódjával, szokásaival? Hogyan ötvöződött – ha ugyan ötvöződött – a paraszti hagyomány a munkáséletformával, a munkásmozgalommal? Miként formálta a maga arculatára a proletár-negyed a deklasszálódott kispolgárt, s aligha vitathatóan hogyan vett át tőle haladónak éppen nem mondható ízléseszményt, miközben – személy szerint sokszor azonos egyedekben – kiérlelte a legmagasabb szintű politikai tudatot?

Egyetlen mű erre nem adhat választ, ehhez irodalmunk és társadalomtudományunk egészének összefogása szükséges. Óriási feladat, de – az író szavaival szólva – „vállalkozásra kötelezően érdemes”. (Szépirodalmi, 1974)





Simon Zoltán, Kritika 1975. 4. sz. p. 24-25
Molnár Géza - Külvárosi barangolás

Simon Zoltán: Kritika 1975. 4. sz. p. 24-25

 

Molnár Géza: Külvárosi barangolás

 

 

  Budapest XX. Kerületéről, Pesterzsébetről szól Molnár Géza kötete. A naplószerű bevezetőből megtudjuk, hogy Molnár évekig készült erre a könyvre, anyagot gyűjtött, kereste a tapasztalatok tarkaságát szintetizáló nézőpontot. Könyve végül vallomás és dokumentum sajátos keveréke lett, félig az író egyéni sorsának, félig a városrész történelmének bemutatása. Miniatűr interjúkból rajzolódik ki a kerület két legnagyobb üzeme, a munkásotthon, az ifjúsági klub tündöklése és bukása. Megismerjük iskoláit, melyekben akad gond bőven, találkozunk helyi vagányokkal és művészekkel. Amit a gondokról ír — közművelődés, oktatásügy, lakáskérdés — inkább közhelyszerű, ami igazán feltáró értékű, az a kerület munkáshagyományának bemutatása, ehhez kapcsolja személyes elkötelezettsége is.

  Molnár portréiban bebizonyosodik, hogy létezik munkáshős, mítosz nélkül. Célja annak cáfolata, hogy a munkásság hagyomány nélküli, kulturálatlan tömeg lenne. Ezt csak részben sikerül elérnie, egyetlen mű kevés a feladatra, de az egyértelműen kiderül, hogy a felvetett kérdésekre válaszokat kell kapnunk, ehhez az irodalmunk, társadalomtudományunk összefogása szükséges.