László-Bencsik Sándor Történelem alulnézetben

Olyan szakemberek, akik csak olvastak arról a furcsa érzésről, ami átjárja az embert, ha reggel háromkor riasztja a munka s a fél deci pálinka arra kell, hogy kezét-lábát mozdítani bírja; akik csak hírből ismerik a hajnali országot, a sötétben munkába indulók mogorva sereglését, a gépek egykedvű dorombolása mellett életük javát elpergetők szürke sorsát; akiknek csak érdekesség, különlegesség, újabb szociografikus irodalmunk eredményeit jelző állomás e könyv, mert káromkodva megemelni egy ötmázsás ormótlan gépet, vagy százas szögeket kalapálni óraszám, vagy beállni a gurtniba, vagy hajnalban lovat vakarni, vizet hordani, pucolni az istrángot s aztán egész nap hórukkolni a szekrényeket, könyvespolcokat, szegények kacatját, gazdagok zongoráját, vagy koszos zuhanyozókban nap mint nap hideg vízzel mosakodni, öltözőszekrényben öltözködni, egy pohár borral vigasztalódni – érdekesség, különlegesség, megoldásra váró társadalmi gond, elemzendő s elvégzendő feladat.

Szokás mostanában a munkások művelődéséiről írni, életformájuk gondjairól elmélkedni, megoldásokról töprengeni. Felmérések készülnek, okos tanulmányok, fizetési mérlegeket elemeznek, jövedelemkulcsot sokat számolgatnak, munkáskönyvtárak szerveződnek, tévéinterjúk, csivitelő gyári riportok, a lapokban színes tárcák, táblázatok, évkönyvek bizonygatják, hogy a munkásosztály életében bizony van még javítanivaló. Jó szándékú odafigyelés ez, becsülni való segítőkészség, de gyakorta a kívülállók fölénye is benne munkál: a kezükből élőkkel szemben a fejükből élők fölénye.

Nem a könyökvédős hivatalnok fölénye ez a gép mellett nyolc órát lehúzó munkással szemben. Nem a fizikai és szellemi munka ellentéte itt a mozgatórugó.

Ügyesek és „ügyetlenek” állnak itt szemben. Mert okos ügyességgel manapság ötezret is könnyen megkereshet valaki egy hónapban, de a gyárban kemény munkában „ügyetlenkedő” izzadhat, tornázhat, hogy elérje a háromezret, s ötvenéves korára már fáradt, törődött, az iramot is alig bírja s kevesebb lesz a nyugdíj is, mert épp gyengülő éveiben, a mind kevesebb kereset idején dől el a kis pénz sorsa, amit nyugdíjasként majd kapni fog.

Ügyesek és „ügyetlenek” állnak itt szemben. Mert a kis fizetésből becsületesen dolgozó tanár sokkal kevesebbet keres, mint egyetemi évfolyamtársa, aki könnyedén idegenvezetőnek áll. Mert a kutatónak filléres gondjai lehetnek, miközben közepes képességű orvos társa a mellékesből luxusvillát épít éppen. Mert napi árfolyamú cikkeket irkáló újságírók a sokszorosát szerezhetik össze elmélyült munkát végző társaiknál.

És nem csupán a pénzről van itt szó.

László-Bencsik Sándor egy exportcsomagoló brigád tagjait szólaltatja meg, életüket mesélteti el velük s közben bemutatja a környezetet, a munkahelyet, a munkát, a reggeltől estig, ősztől tavaszig, születéstől halálig tartó egyformaságot, ami ránehezedik ezeknek az embereknek az életére. De amely hasonlóképpen teher a könyökvédős kishivatalnok, a gondos tanárember életében: hogy felemésztődik a napi munka gondjában, hogy a napi munkán túl nincs élete s hogy negyvenéves korukra beletörődnek, önmagukat védő indulattal is, a megváltoztathatatlanba.

E brigád tagjai, legfőképpen az öregek majd mindegyike, kalandos életet élt. Inaskodtak, katonáskodtak, voltak hintáslegények, hadifoglyok, kiemeltek, katonatisztek, aztán ötvenötben főhadnagyként újra vissza a gyárba, voltak rakodó- és szállítómunkások, személyzetisek az ötvenes években, kicsi földjükön szűkölködő városbamenekültek, cigányozó lumpenek, verekedős kocsmázók, csatangoltak a Don-kanyarnál egy szétvert hadsereg megmaradt maradékaként, párttagok lettek, pártiskolát végeztek, visszaminősítették őket, lábukat törte egy elejtett hárommázsás páncélszekrény: kijutott nekik. De mindegyikük szoba-konyhában lakik. Ez közös a sorsukban. És hogy az asszony fillérre beosztja a pénzt, hogy a fizetés előtti napon is legyen mit enni.

Vidámak is tudnak lenni persze, jókedvűek, ricsajos történeteket mesélők, csak éppen életükben a kemény határ: a szoba-konyha. Mert a kicsit több pénz, amit talán keresnek, csak azt jelenti: megkoplalnak egy mosógépet, egy televíziót, a kamaszodó lánynak egy új ruhát, de nem jelenti azt: megváltozik alapjaiban az életük. Máról holnapra élnek, naponta harcolják meg a kenyérrevalót, és megharcolják, mert kemények, elszántak, élni akarók, de a szoba-konyhát ők is határnak tudják; az életükben ez jutott, nem több: viselni kell.

A könyv legfőbb értéke: nem „tudós” szociográfia. Mert László-Bencsik Sándor nem „kiment” a munkások közé, oldalán egy magnetofonnal, kezében jegyzettömbbel és tudós, együtt érző figyelemmel lejegyezte a munkások magukról nyilatkozásait, hanem maga is munkás (kalandos előélete csak fogékonyságát növelte), s nem okos figyelemmel jegyzi le az elejtett szavakat, hanem e munkásokkal együtt dolgozó ember elsősorban, aki munkaidő után elbeszélget azokkal, akik napközben kemény munkában munkatársai. S ez megint csak nem elméleti kérdés. Mert e szemérmesen zárkózott, a maguk életének belső titkait félőn vigyázó emberek soha így meg nem nyilatkoztak volna egy közéjük vetődő szociológusnak; lelküket így ki nem tárják senkinek, csak annak, aki velük együtt emelte a ládákat, a mázsás gépszörnyeket, aki velük együtt káromkodott, mikor kevés volt a pénz a borítékban, akinek éppúgy mint nekik, kérges a tenyerén a bőr, akik nem másra hárítják, de maguk vállán viszik el az élet terheit,

Épp ezért e könyv nem pillanatfelvétel, mutatós panaszlajstrom, beszámoló a történelmet alulnézetből látók életéről, hanem a munkásélettel együttmozduló tükör. Beszámoló arról: a történelem nagy változásai nem azonnal forradalmasítják a mindennapi emberek életét s korai még az illúzió: sarkából fordítottuk ki a világot.

Kemény könyv ez, igazat szóló. S nem azért megrázó, mert a szürkülő életekről hitelesen valló, de mert felmutatja azt is: ezek az „ügyetlenek”, ezek a tisztességesen naponta küszködők, esőben, hóban, kánikulában reggeltől estig dolgozók, könyvet ritkán kezükbe vevők, akik csak két kezük munkájában bízhatnak, a tisztességes dolgozni tudásban, erejükben, becsületességükben, mégiscsak emberebbek mindazoknál, akik ügyeskedésükkel jobb életet szereztek maguknak; mert becsületben éltek és haltak szoba-konyhájuk zárt határai között.

De ez nem azt jelenti: boldogok a szegények, mert övék a mennyek országa.

Mert a szoba-konyhába kényszerültek igazsága roppant igazság. Tegnap is az volt. Az ma is. (Szépirodalm, 1973)

Szigethy Gábor, Kritika 1974. 4. sz. p. 22

László-Bencsik Sándor: Történelem alulnézetben

A kritikust félelemmel tölti el, hogy majd csak szakemberek fogják olvasni ezt a művet, olyanok, akik csak könyvekből ismerik a munkásember nyomorúságos életét, mely számukra csak egy érdekesség, egy elemzendő feladat. Bár jó szándékú segítségnek vehetjük, hogy egyre több elemzés, feltárás készül a munkások életéről, de mindez inkább az „ügyesek” és „ügyetlenek” szembe állítását erősíti. Nem a fizikai és szellemi munkás kerül összehasonlításra, hanem az a gyakorlat, hogy okos ügyességgel, „mellékessel” lehet jól keresni, de kemény fizikai, vagy tisztességes szellemi munkával inkább csak nyomorogni. De nem csak a pénzről van szó. A napi robot felőrli az idegeket, hiába a vidám percek, attól nem fog alapjaiban megváltozni a szoba-konyhás élet.

A könyv nem tudós szociográfia, László-Bencsik a munkások közül való, munka után ül le velük beszélgetni. És ez szükséges ahhoz, hogy ezek a szemérmes, magánéletüket féltve őrző emberek megnyíljanak. És így tárul elénk a kemény igazság, hogy ezek az emberek csak a tisztességes munkájukban bízhatnak, és reményük sincs a „mennyek országára”.